Ma jó erősen nekiesek a földnek és megkapaszkodom. A bosszú forrong bennem, a nyers és tiszta utálat kicsinyessége miatt. Kutyaharapást, szőrével, mint mondják, s egy korsó sör keserűjét használom ellenszerként. Némi alkohol eszedet veszi, más hazahajt, feledtet, tompít, ez meg elhiteti velem, hogy kiterjedésemnek nincsenek egzakt határai. Na, jó, ezen utóbbit kisstílű lenne a szeszre fogni, maradnak hát a meztelen kérdőjelek, amelyek pironkodva dugdossák előlem a hőn áhított titkot, mint szűzlány hamvas szemérmét. Cigit gyújtok cigire, majd arra még egyet. A máskor oly peckesen ujjperceimen egyensúlyozó szál, csak egy kókadt koporsószög most, fejét mélán leszegezve eregeti fonalát. A távolt kémlelem, az utca áradatát, az üvegen át bevillanó kék szemeket, a hullámzó aktatáskákat, élbevasalt kéking-vitorlákat, félórás frizurákat. Idegenek jönnek, kérnek, helyet, italt, perceket, órákat, majd fizetnek és mindent maguk mögött hagynak. Te mennyit fizettél? Nekem mennyit kellene?
A létnek ára van. A keret, pedig szűkös. A szabadakarat ott nyilvánul meg, hogy magad dönthetsz afelől, mire szánsz, s mire nem. De szánnod kell. Elhiszed, hogy szabad vagy, s közben naponta módszeresen válogatod meg függéseid alanyait és tárgyait.
Amennyiben nem vagy rest mindezt kiterjeszteni, rájöhetsz, hogy mindennek ez a mozgatórugója. Azt hiszem, civilizációnak hívják egyesek, s arra szolgál, hogy kitöltse születésünk és halálunk közti, amúgy oktalan időt. Mert, ha teszem azt, lemondtál a céljaidról, akkor is szükséged van kapaszkodókra, mérföldkövekre, hogy tudd, merre jársz. Van ember a földön, aki valóban tudná mindezektől függetlenül szemlélni magát?
A nyolcas asztal fizetni szeretne. A pénztárgép tompított sorozatlövést ad le, mire elhajolok, de a pincér már oda is ugrott a számlával. Tipért vigyorog. Kimászok az asztal alól, nyitom a felborzolt salátástálat, amit a tárcámnak kellene hívjak. Papír és fém. Elégedetten távozik. Ha továbbgondolom a fenti analógiát, akkor oda jutok, hogy ez a két anyag valami igen méretes csomópontba épült még méretesebb mérföldkő. Piramis. A belsejében a hallhatatlanságnak konzervált illegitim tekintélyekkel.
A távozáskor sebtében lenyelt utolsó korty habja orromba szökött, s könnybe lábadt szemmel hagytam el a kocsmát.
