Kedves feleselés ez a virtualitáson keresztül. Hús-vér valójában meg még kedvesebb.
A boldogság nevű dolog nem lehet dinamikus. Már csak azért sem, mert akkor egyfolytában rohannia kellene az emberek elől -azok önző és zsarnok kívánalmaikkal kergetnék a végtelenbe. Egyesek szerint ez mondhatni így is történik. Újonnan jött elgondolásaim szerint más történik. Könnyen meglehet, a boldogság valami mozdulatlan, időtlen dolog, abszolút dimenziótlan, és mellőz mindenféle ideákat. Boldogság az, amikor nem vágyakozol, amikor észrevétlenül körülvesz egy burok, ami eltelít és te csendben megelégszel magaddal.
És hogy mi miért nem találjuk? Mert nem harsány. Nincs kitáblázva villogó neonfényekkel, nem csábít akciójelenetekkel, nem akarja siettetve, percekbe tömörítve átélni az egy életrevaló érzéseket. Nem hord magával zsebórát, így nem is siet, enm is késik. Ha Toyota mérnökei nem a gyártás optimalizációval lettek volna elfoglalva (ami náluk vérre megy) hanem osztoznának egy magamfajta bohémságán, akkor ma ezt hívnánk Just In Time-nak.
Nem találjuk, mert saját berögzült képzeteink és sablonjaink rabja vagyunk. Mintáink, melyek életünket rendezik vagy másoltak, vagy szorongásainkból építkeznek, amelyeknek így egyike sem magunkra ad választ. Ennek legegyszerűbb ellenszere önön hibáink felismerése, és szisztematikus kidolgozása, mindennemű itélkezés nélkül, ám valljuk be, ez nem egy könnyű műfaj.
Ez boldogság egy olyan fura dolog, ami pont akkor kerül a közeledbe, amikor elfelejted kergetni.
