A Halak alatt...

Mentem fel a szúette, áporodott csigalépcsőkön, s már a bejáratnál éreztem a torony galambszaros magányát, ahol harangokat hergeltem egykor, apámmal. A villanymotor felpörgött, a ráhúzott gumikarikák egy lemez lapáthoz tapadva kilendítették a többmázsás harangokat. Lehet már egy évtizedes is ez az emlék, jó ideje már, hogy indukciós hajtás lengeti a bronz nyelveket, melyek visszhangot vernek a faluban.

 Csak a karzatban foglaltam helyet, és hallgattam az esperes ömlengő és manírokban fürdetett beszédét, ami mondanivaló után kiáltott. Volt benne valami szemrehányás, de azon kívül csak üres frázisok pattogtak oda-vissza a falak között. Tónustalan volt, monoton, nem úgy, mint az orgonaszó, melynek minden egyes hangja más-más irányból környékezett meg.

 Aztán elhangzott egy mondat, amin kedvem lett volna hangosan felröhögni. Minden második-harmadik hangzó sokszorosan lett megnyomva, úgy állapíttatott meg a szentencia:

 -Azzz éééélet legggnagyobbbb ellllenssssége, a hallllál.

 Ez igen, Feri, brávó, brávó. Továbbá a tűz legnagyobb ellensége a víz, a fehérnek meg a fekete. Összeszedsz még pár ilyet, és máris megvan egy prédikációra való. Kellően vontatott előadással pedig mindjárt fél óra tiszta játékidő, reklám nélkül.

Aztán azt mondta:

 -A ma emmmberrrrének ninccccs szükssssssége az Iiiistennnnre.

 Jaj, Feri. Neked ez a legnagyobb gondod? Az embereknek ma az emberekre sincs szükségük. Egyszerűen előttem lebeg a kép, mikor tizedekkel, századokkal ezelőtt az egyszerű parasztok minden vasárnap akkurátusan felöltöztek és beültek a templomba. Ott találkozott fiú és lány, férfi és nő, apósa és menye, sógora és komája… mindenki. Ez a találkozás volt a lényeg, ami közösség életében fontos szertartás volt, fontosabb és profánabb, mint Isten mibenlétében való gondolkodás, mely aligha nem az egyszerű és naiv elmét egyáltalán nem foglalkoztatta. Inkább a bor, vetés és aratás, meg az hogy mi van a dunyha alatt.(Kéj)sóhaj. Röhögés és böfögés.

Aztán hazamentem telepakoltam magamat magunkféle főtt sonkával, tojással, friss kaláccsal és elővettem a horizont Krisztus műsorszámot, mikor is T-alakban elterülve fekszem a padlón és csak szuszogok a teltségérzettől. Mi ez ha nem kegyelem?