A Halak alatt...

Egy nap Dexi- azaz én- olyan pocsék módon ébredt, mint még soha. A szobába beköszönő pár erőtlen őszi napsugár nem tudta felmelegíteni. Mintha kihűlt volna, dacára a vaskos takarónak. Annak a takarónak, aminek máskor olyan kellemes női illata volt, ellenben most idegennek…

Amikor elkap a vágy, hogy valamit papírra vessek, vagy csak visszaköszönjek a monitoromon, mindig menny és pokol közt libikókázom. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy kásásra darál a hév. Szétforgácsolódom. Felönt egy hirtelen jött lelkesedés, visz magával: ha öt perc alatt…