Egy nap Dexi- azaz én- olyan pocsék módon ébredt, mint még soha. A szobába beköszönő pár erőtlen őszi napsugár nem tudta felmelegíteni. Mintha kihűlt volna, dacára a vaskos takarónak. Annak a takarónak, aminek máskor olyan kellemes női illata volt, ellenben most idegennek találtatott. Ismered az érzést nem? A nők illatát, azt melegséggel teli és potenciálisan az otthon lehetőségével kecsegtető feromonhalmazt, ami maradásra késztet. Ez az, amivel azon a reggelen nem tudott kibékülni. Olyan kisstílűnek érezte magát, mint aki kirabolt egy aktív heroinistát.
Félrefordult az ágyban, megérintve az ott fekvő meztelen szőke izzadt testét, mire a magánnyal vegyes undor futott át rajta, ujjhegyétől a farka végéig. Érthetetlen. Tegnap éjjel még görcsös rángások közepedte lövellte minden magját eme szőke szájának sikamlós menedékébe. Elmerülve a hévben, vadul csókolta utána, nem törődve azzal, hogy nő ajkairól saját maga köszön vissza.
Volt egy dolog, amit régről tudott. Ágyról-ágyra járva sokáig hitte, megszerzett, megnyert, elvett valamit, míg egyszer nem eszmélt, s jött rá keserves áron, hogy amíg erre gondolt, addig őt, magát, már régen kifosztották. Később egyre többet jött szembe ez az érzés, mondhatni az őrületbe hajszolva, mert mindig egy lépéssel előrébb szeretett volna járni, ám mindig egy távval lemaradva találta magát. Az alfahímet igen kellemetlen így előadni. Részese vagy egy női színjátéknak, amelyik arra hivatott, hogy elhihesd, te vagy a zsákmányoló férfi, s a feszes combok a sármod, dumád, intellektusod, BMW-kulcsod miatt nyílnak meg neked, miközben egész egyszerűen csak rád esett a női ösztön választása. Ugyanakkor tudatába kellett, hogy kerüljön: valahol mégiscsak veszít. Mert, aki bizonyosságot nyer, hitet veszít. Nincs többé női eszmény, az ártatlan ideál zuhant egyet a kilencedikről, emeletenként szörnyethalva.
Kikászlódott az ágyból, s kapkodva kezdte takargatni férfiasságát, mikor a szőke nyitogatni kezdte szemét, s kérlelte, bújjon vissza hozzá. Inkább zuhanyozni ment. A fürdőszobában a tükörbe bámult. Az ott sorakozó korrektorok, szemhéljfestékek, arcmaszkok, tamponok, egyéb női bizgentyűk egész armadája olyan idegenséggel vették körül, mint egy szenvtelen ügyészség, akik ma felállítják a vádat. Dexi- azaz én- mind a mai napig azzal él, amire ott, akkor ráeszmélt. Úgy tűnt fel előtte, hogy a féktelen testiségének szánt áldozás, megkerülve az érzelmeket, s vele minden súlyosnak hitt felelősséget, nem más, mint desszertet zabálni éhgyomorra.
Dexi elköszönt és sietve hazament. Többé nem találkozott azzal a szőkével.
