Megtörtént.

Talán bőröm alá ékelte magát, illatát hordom, érzem ma szüntelen. Csaknem öt hónapja hogy először tudattam vele, akkor még pofonegyszerű érdeklődésem, ám közben észrevétlenül díszletet cserélt az előadás, két személyes intim darabbá válva. Sokat küzdöttem. Vele, ellene, érte. Most számadás előtt állok, mikor azt hinné az ember, hogy egy fejezet lezárult, akkor eszmél. Most nyílt csak meg. Soha nem kaptam még nőtől ennyit. Az életéből, a vágyaiból, szorongásaiból, a kereteiből, mely minduntalan lakatra zárta. Kezembe helyezett valamit, ami túláradó boldogsággal tölt el. Továbbá felellőséggel, majd, az ezzel járó félsszel. Délután a méltóságom rejtette el könnyeimet.

Mikor leírom ezeket a sorokat, voltaképp a lehetetlent kísértem. Hosszú bolyongások, és útkeresések után, van egy olyan ember az életemben, aki teljes lényével záloga bizalmamnak, s úgy érzem, már nem sodródom, sikeresen partot értem. Elemi késztetést érzek, hogy megfogalmazzam soraimat és azok mégis olyan esetlenek. Ezért az érzésért ám bármikor szívesen érzem magam ügyetlennek. Akarom és féltem.

Szeretem.

Hálás vagyok, hogy megtörtént.