A Halak alatt...

Már messziről villogtak a színes üvegablakok a benti villódzó fényektől. A szokásos buli kellékek, sztroboszkóp, lézerek gerjesztették a vizuálisan fogékony hallgatókat a falakon belül. A templom hideg csendje köddé vált, s helyette a fülledt, feromonnal fűszerezett alkohol és dohányfüst szag csapott meg, amint beléptem. A keresztvetés most elmaradt, hiszen nem a megfeszítettnek nevében jöttek most össze ide az emberek... Ugyanakkor a gépész felezőbálként meghirdetett eseményen túl, mindenki sejtette: egy leköszönő kor bukását ünnepeljük.
Elindultam bent a padok között, s csodálva tekintettem a belső térre... Állványzatok és ideiglenes galériák osztották a magas belteret. Rengeteg italpult hívogatott neon színeivel, amik tobzódtak a körülöttük zsongó miniszoknyás, szívószálat rágcsáló lányoktól. Mindjárt szemben a Pieta mellett állt egy, odamentem, s két rövidet kikértem, miközben csókot váltottam a hozzám dörzsölődő, igen csinos lánnyal. Kérdezte nincs-e kedvem Vele elmenni a gyóntatófülkéig, most éppen szabad az egyik. Én nemet mondtam, mert mást kerestem. Ugyanakkor láttam, hogy a bulira beszereztek még pár fülkét, s felőlük halk nyögések szúrták fel fülemet.
Elindultam az egyik állványzatra fel, …és közben ismerős arcok hömpölyögtek szemben, mindenki telefonnal a fülén... így alig tudtam szót váltani velük. Egykét instant üdvözlés csattant az arcokon, pár meredt és kölcsönös pillamozgatás, hogy "te, itt???" aztán tovább. Majd szembejött a konzulensem, széles vigyorral és egy csajjal az oldalán. Röhögtünk egyet egymáson, váltottunk pár szót, majd mondta, hogy menjek fel az orgonához, mert ott vannak a legjobb csajok. Régen mise közben is azok jártak ide, akik saját kis életüket jöttek megbeszélni a másikkal, s itt a sustorgás nem zavarta a többi álszentet. A plafonra festett angyalok üres tekintettel néztek le a hömpölygő tömegre, amely, mint egy arctalan húslabirintus kanyargott a szinteken. Közben az ikonosztázion kigyulladt, s egy hatalmas vakító fényeffektus törte meg az egykedvű bólogatók monoton táncát. Mindenki elalélt és eksztázisban égve meredt a showra...
...Teste David cum Sybilla... valami ehhez hasonló latin szöveg, mint refrén pattogtatta a hatalmas mélynyomókat, s a tömeg öntudatlan révületben kezdett rá vonaglani. Az orgonánál valóban a legdögösebb csajok pózoltak, s elegánsan, mégis mocskos megjelenéssel csalogattak magukhoz. Még nézelődtem itt egy kicsit, aztán elindultam vissza, amikor öcsémbe botlottam, aki arról panaszkodott, hogy a helyi kis önjelölt gengszter utolérte... miattam, mert eljárt a szám. Több se kellett, tudtam, hol találhatom, így azonnal lementem, sorban feltéptem a fülkék ajtaját, s az ötödikből kirángattam a kurvája mellől, akinek, muszáj voltam egy pofont leosztani, ugyanis módfelett hisztizett, hogy nem fejezheti be a szopást...
A kis kujont, pedig bedobtam egy sötétebb sarokba és megtapostam a fejét, gondosan ügyelve arra, hogy nagy kár ne érje, csak egy darabig ne tudjon ficánkolni. Az egészben az volt a legelszomorítóbb, hogy szinte védekezés nélkül tűrte, hogy rugdosom, mintha nem sikerült volna jól a gyónás, s most várná a penitenciát... Én meg meguntam a cirkuszt és ott hagytam- ennek minden mindegy alapon.
Aztán következett a buli egyik csúcspontja. Az áldozás. Az újvilág hívői egyként álltak sorba, mikor a mixer egy fura reverendában kiállt és abszinttal átitatott kockacukrokat osztott kiskanál hegyéről a szellem vallóinak. Én közben elindultam haza, s jól esett a friss levegőre kiszabadulni. Eszembe jutott, hogy nálam maradt barátom BB-fegyvere, ami egy 1:1-es valósághű replika, de tulajdonképpen csak játékfegyver. Ám ellenőrzések voltak, szerte a városban, s az első ellenőrzőpontnál figyelmeztetett is a Zöldmaszkos, hogy jobb lenne, ha ezt nem vinném magammal, mert az átvilágításon látszik, hogy mi van nálam. Mondtam, hogy nem adhatom, oda, mert nem az enyém, vissza kell, adjam, s meg is mutattam neki, miről van szó. Neki s a Kamuflázs kollégájának annyira megtetszett, hogy mindjárt elkezdtek vele szaladgálni, elhagyva posztjukat, s mint bolond gyermekek pukkantgattak vele az éj sötétjében. Határozott kérésemre, nagy nehezen visszaadták. Igen, akkor már üvöltöttem…
És jött, amitől féltem. A legrosszabb. Tovább haladva Fekete járőrök közeledtek felém. Több évszázados elnyomás után ők lettek az igazság megfellebbezhetetlen lovagjai, akik kényük-kedvük szerint vizsgáztathatták az utazót... Volt velük egy fehér kísérő is, s amikor már tovább mentek volna az egyik Fekete visszafordult s igazoltatásra szólított fel. Azon kívül semmit nem szólt hozzám, csak kínosan méregetett. Az éj sötétjében világosan rajzolódott ki az orrából előtörő pára, míg hangosan szuszogott. Homloka gyöngyözött, szája félreállt. Láttam a szemében, hogy ez már túl van a kötelességtudatán, s mielőtt belenyúlhattam volna mellényzsebembe papírjaimért, hörgött a másik Feketének, hogy hozza a zsákot, mert bevisznek... Hirtelen megnémultam. A hideg bénaság öntötte el tagjaimat, képtelen voltam bármire is.

Amikor már húzták a zsákot fejemre, csak akkor bírtam könnyek közt kimondani, hogy ne tegyék, megmutatom, mi van nálam...


Ez egy álom volt. Egy rémálom