Szauruszfejű konzumlányok, kihaénnem kiskrisztusok, esztéká keretben, sapkában, kockásingben. Neon gömb himbálódzik a fejem föltt, kopott asztalt támasztok és terülök el még kopottabb fotelben. Percek telnek, álmok múlnak, az illúzióim együtt oszlanak a cigeretafüsttel. A whiskyt lötyögtetem, leskelődök a meg-megtörő fényszikrák után. Jön még egy. Fenn hordott orr, lenn hordott erények. Amint elsurran mellettem, megpróbáltatik illatomtól, s látom a hatást, mire ellenszegi fejét. Nem baj, majd az asztal alatt találkozunk. Egy nap te is csak ugyanúgy fogsz elrohadi, mint mindenki más, de addig örvendj ifjúságodnak! Üvegszilánkok. Pattognak a kövön, szerteszét hagyott ékkel sikították világgá, hogy nincs mi összetartsa többé őket. Amaz átellenben pedig belevihog a rekviembe. Erőltetett kontraposzt, kacsó az ajkakra tapad és sugárzik belőle, hogy tud élni. A jólfésült budai fiú elugrik, hoz másikat. Nőt még nem láttam ilyen lagymatag módon nyúlni a pohárért. Elfekszem és te csinálj meg! Nem az esetem, nem estém. A szegény diákság a hátam mögött egyetlen közös cigit szív. Gyanúsan világot váltanak, kérdő tekintetemre visszakérdeznek. Ma nem leszek partner.